Emlékkép
Csak lecsukom a szemem, s lélegzem,
De mindez alatt újra gondolom az életem.
Melyben a szereplők csak te meg én,
S egyedül mi létezünk e föld kerekén.
Visszagondolok, azokra
a napokra,
Mikor fáradtan estem
bele karodba.
S te elmosolyodva
tartottad testem,
Ezzel éltetve,
buzdítva, feladásra kész lelkem.
Szám enyhén megrándul, kifejezésem merev,
Csak egy könny jelzi megsebzett lelkem.
Végigcsordul arcomon, majd lecseppen az államon,
Ez az emlékkép túljut minden álmomon.
Mikor a gyertyafényben
látom szemed,
Arcomon, mint egy
aprócska pihe, húzod végig kezed.
Pillantásod
lebilincsel, kihuny a fény,
S a világ a végéhez ér.
Megrázom fejem, letörlöm a könnyem,
De nem drága, nem adom fel ilyen könnyen!
Bár most összetörtél, de én tudom,
Visszatérsz egyszer hozzám-halkan ezt súgom.
Hey!
VálaszTörlésTetszett ez a versed, jó a gondolat. De egy tanácsot fogadj meg! Akkor igazán jó egy vers vagy egy dalszöveg, ha mindenki magára tudja venni valamiért, mert csak akkor érzi át igazán, akkor kelti fel eléggé az érdeklődését. A negyedik versszak utolsó sora ("Szád gyengéden az enyémhez ér") eléggé személyes lett, ami nem baj, sőt! DE én például, amíg a fent említett sorig el nem jutottam, egy elhunyt barátomra gondoltam, és az egész teljesen meg is felelt ennek. És, gondolom, mások is vannak így ezzel, így én azt a sort a helyedben kicserélném, hogy még több ember belelássa magát, és akkor tökéletes lesz. De így is nagyon jó. :) Ami még nagyon tetszett, az a témaválasztás. :)
Beth