C.C. blog

Felvont szemöldökkel néztem a férfire-ismernem kéne? Látva értetlen arckifejezésem, felsóhajtott, és reményvesztett mozdulattal fordult a fiú felé-Akkor te sem ismersz fel, Dranatiel?
A fiú egy kicsit összeszűkített szemekkel nézte a férfit, majd megrázta a fejét. Szemében némi kétségbeesett fényt láttam, kezei alig láthatóan, de remegtek. Ideges volt, száját rágta, de minden erejével azon volt, hogy ezt leplezze, és meg kell hagyni, egész jól csinálta.
-Gondolhattam volna, hogy ez lesz, még szóltak is, de nem hallgattam rájuk-mérgesen félrenézett, ki az ablakon-Darma drágám, figyelj jól arra amit mondok, és akkor minden rendben lesz... Értetted?
Bólintottam, és minden maradék erőmet összeszedve figyeltem a férfit, ahogy lassú léptekkel elindul felém.
-Egy árvaházból fogadott be az öcsém, de ő meghalt, ezért szárnyaim alá vettelek, hogy egy igazi kaszást faragjak belőled.
A szavai visszhangoztak a fejemben, aztán egy hirtelen fájdalom hasított testem minden porcikájába. Olyan volt, mintha a fájdalom lángjai elemészteni készültek volna... Felsikoltottam, és hátravetettem magam.Kezem végigszántott a kanapé bőrszövetén, majd belemélyesztettem körmeim. A fájdalom erősödött, forró könnyek szántották végig az arcomat. Aztán amilyen hamar jött, olyan hamar vége is lett, a lángok eltűntek, helyén pedig emlékek maradtak, az árvaházi emlékeimről, a rejtélyes idegentől kapott gitáromról, és az örökbefogadásom napjáról.
-Hol van a gitárom?-felültem, miközben a kép kitisztult előttem. Nem akartam ezt kérdezni, még csak megszólalni sem akartam, mégis, a kérdés csak úgy kitört belőlem.
-Ne aggódj kedveském, minden a helyén van-halvány vigyorral nézve rám, megállt előttem, de a mosoly hamar lefagyott az arcáról-Nem tudod, hogy ki vagyok, igazam van?
Megráztam a fejem. A legutolsó emlékem, amikor az árvaház irodájában ültem, és az ajtót figyeltem, mert bármelyik pillanatban beléphetett az új családom. Viszont erről a férfiről egy darab emlékképkockám sincs.
-Dranetiel, egy másik árvaházból én magam fogadtalak be, szárnyaim alá vettelek, hogy egy igazi kaszást faragjak belőled-hangja rémülettel teli volt, szemében ijedtség szikrázott.
A fiú arca megmerevedett, majd hátravetette magát, miközben hörögve vergődött a földön.Aztán felült, rám nézett, majd elkerekedett szemmel bámulta az előttem álló férfit.
-Lucifer, miért csináltad ezt velem?!-tekintete elborult, felpattant a földről, majd vicsorítva rávetette volna magát a férfire, aki azonnal mozdult, és megfogta a felé lendülő kezet. A fiú újat támadott, de azt is kivédte. Minden csapást elhárított, egy sem talált célba, majd fogta, és a fiú vállát megütve utána nyúlt. Dranetiel összecsuklott, és Lucifer karjaiba esett.
-Mocskos áruló vagy apám, egy mocskos áruló!-hörögte, de tehetetlenül elviselte, hogy a férfi leültesse mellém a kanapéra.
-Ennél nagyobb gondunk van. Darma semmire sem emlékszik az alvilági életből-megfogta fekete köpenyét, majd idegesen igazgatta a háta mögött-Ötleteket kérek, mi baja lehet.
-Én nem segítek neked-fintorogva figyelte Dranetiel, a férfi mozgását-Amint visszatér az erő a végtagjaimba, a fogadat is kiverem.Őt is blokkoltad? Tudtad, hogy egyből rád támad, ha visszakapja az emlékeit, és ezért biztonságban akartad tudni magad, ezért gátoltad a mozgását! Engem hagyj ki ebből!
Lucifer kétségbeesetten tördelte kezeit, miközben fel-le járkált.Egy izzadságcsepp gördült le az arcán, amit sebtében letörölt, és mereven bámult maga elé.
-Nem tagadhatsz meg, az apád vagyok- szólalt meg végül- És az is más téma, hogy itt Darma egészsége forog kockán. Úgyhogy erőltesd meg az agyad fiam, és találd ki, mi lehet a baja a leányzónak!
Ijedten néztem a fiúra.Rajta múlik mindenem? Első perctől fogva nem bíztam benne túlságosan, és most rá vagyok utalva... Borzalmas érzés, de az emlékeimért mindent.