C.C. blog

-Nem, Lucifer-sziszegte Dranetiel. Szemében gonosz fény csillogott, arcán meggyötörtség és fáradtság látszódott- Nem fogsz újra a báboddá tenni.
-Még mindig nem fogod fel, hogy Darma élete forog kockán?!-a férfi felemelte a hangját, és a fiú szemébe nézett-Fiam, szedd össze magad, különben soha nem lesz béke a két világ közt!
Sajgott a fejem, alig értettem miről beszélnek. Miért vagyok veszélyben? Mégis mi folyik itt?
Pörgött velem a világ, kezdett elhomályosodni minden. Éreztem, ahogy kezdem elveszíteni az erőt a testem felett, porcikáim egyre gyengültek.
-Nem érdekel Darma.
-Hisz régen még szeretted.
-Fogd be.
-Segíts rajta!
-Nem akarok.
-Mindegy, úgyis elájul.
Álmomban egy szűk, fekete sikátorban lépkedtem, miközben a kezemmel a falba kapaszkodva magabiztosan haladtam előre.
-Hát itt vagy Darma- Dranetiel hangja ijesztően közelről szólított. Egy hirtelen mozdulattal hátra fordultam és szembe találtam magam azokkal a mélykék szemekkel. Ismét ridegen nézett vissza rám, de szája apró, bódító mosolyra húzódott, amibe beleborzongott testem minden egyes porcikája- Álmodban biztonságban vagy, itt senki sem hallja mit beszélünk.
Lassú léptekkel visszaindultam felé. Figyeltem minden lépésemre, de tekintetem nem vettem le a fiúról.
-Kitől tartasz, hogy meghallja, hogy miről beszélünk?-felvontam a szemöldököm, miközben próbáltam az arcáról leolvasni, mégis mire gondolhat. A fiú félre nézett, hófehér ujjaival a falat piszkálta, így próbálkozásom kudarcba fulladt.
-Az apám... Szeret irányítani engem. Minden mozdulatomat, minden szavamat, minden tettemet, minden gondolatomat követi. De ide nem ér el a hatalma. Itt biztonságban vagyunk-tekintetével követte ujja mozgását, de olyan mereven csinálta az egészet, hogy látszott rajta, erősen gondolkozik valamin.
-Válaszolsz néhány kérdésemre?- zavart, hogy nem értettem igazán, miről beszélt az apjával még mielőtt elájultam volna.
-Furcsa, hogy nem emlékszel semmire-elé értem, de nem nézett vissza rám- A régi éned engem vezetett be az alvilág csodáiba, és most nekem kell ugyan ezt megtennem veled.Fordult a kocka.
-Alvilág?-képedtem el teljesen. Hisz az lehetetlen... 
-Nos, ha ezt eddig nem tudtad, üdvözöllek az otthonodban- vigyorgott, de ez csak egy visszafogott, amolyan szomorú, beletörődött mosoly volt...
-Épp ezért van szükségem rád.Segíts megérteni mi folyik itt-lehajoltam, hogy a szemébe nézhessek, de a mélykék szempár nagyon kerülte a tekintetem- Könyörgöm.
-Nem tudok miben segíteni- Dranetiel rám pillantott- Apám minden lépésemet figyeli, és nem akarja, hogy közöm legyen hozzád.
Szívem gyorsan dobogott, félő volt, hogy kiszakad onnan. Mire megbíznék a fiúban, ő nem tehet értem semmit.
-De.. Azért valamit...-próbálkoztam, a remény legkisebb szikráját keresve.
-Fel fogsz ébredni- igaza volt. A sikátor egyre homályosodott, kezdett darabokra esni.
-Ígérd meg, hogy mikor felébredek elmagyarázol mindent.
-Nem ígérhetek semmit-araszolt hátra, de utánanyúltam.Most először értem hozzá. Bőre jéghideg volt, már már abnormálisan fagyos.
-Kérlek. Az emlékeimet nem kaphatom vissza, de tudni akarom, mégis mi folyik itt- Dranetiel kezdett elmosódni, de kétségbeesetten próbáltam egy biztos pontot tudni magam mellett, aki segít felfogni, mi is folyik itt.
-Megpróbálok mindent megtenni az ügy érdekében-és a kép elsötétült.
Mikor felkeltem, az első, amit érzékeltem, az az volt, hogy fázom. Rettenetesen.
Hunyorogva kinyitottam a szemem, és felültem az ágyban.Egy tetőtéri helységben voltam, az ablak, amiből szűrődött be a hideg, egyenesen felettem volt. A szoba elég kicsinek tűnt, mégis, sok minden volt benne, talán ezért volt az embernek olyan érzése, hogy minden be lenne ide nyomorítva.
Az ággyal szemben egy könyvespolc húzódott végig, tele réginek tetsző könyvekkel. Az mellett egy kis babzsákfotel helyezkedett el, ami stílusossá tette a szobát. A sötétzöld falakon a festmények díszelegtek, de ami megfogott az egy hófehér toll volt, gyönyörűen lefestve. nem igazán értettem a jelenteni valóját, mégis tetszett. Ez alatt volt egy íróasztal, és egy szék, a szoba felszerelése ennyiből állt.
Nem bírtam tovább, elkezdtem nyújtózkodni, hogy becsukjam az ablakot. Lábujjhegyre állva próbáltam az ablakot becsukni, mikor hirtelen egy zajt hallottam a hátam mögött, és ijedtemben elvesztettem az egyensúlyom, és éreztem ahogy az ágy kicsúszik alólam, én pedig hátrazuhanok.
-Hékás, azért óvatosan- jól ismertem ezt a hangot. Dranetiel mosolyogva tartott a karjaiban, miközben tekintete végigfürkészte minden porcikámat- Azért nem vártam, hogy az érkezésemtől dobsz egy hátast.
-Jesszusom, azt hittem most végem lesz-szívem hangosan dörömbölt, mindenem remegett a hirtelen jött félelemtől, de valami legbelül mégis tombolt a boldogságtól- Ezt ne csináld még egyszer!
-Te mondtad, hogy segítsek megérteni mi folyik itt, de akár el is mehetek, hogy ne csináljak semmi olyat...
-Ne!-vágtam közbe, mire Dranetiel elmosolyodott. Tudta, hogy így fogok reagálni.
-Nos akkor míg apám alszik, megpróbálom elmagyarázni mi is folyik itt...