Vérfagyasztó sikolyok, kegyetlen lények,
Retteg az, ki életben maradt.
Nincs kegyelem, nincs szeretet,
A magány minden egyes utat betemet,
Sehol sem biztonságos.
Miért gondolok ilyenekre, ha egyszer boldognak kéne lennem?
Miért gondolok olyanra, hogy erről a helyről inkább tovább kéne mennem?
Miért nem tudom elviselni az itteni létet?
Miért akarok mindenképpen ilyenekre gondolni,
Hisz merszem sosem volt azt kimondani,
Hogy én nem vagyok itt boldog.
Nincs ok, miért szomorú a lelkem,
Van életem, van mosolyom, van kit szeretnem,
S mégis, valamim még sincs.
Talán meg kell fejtenem, hogy mire van szükségem,
S talán akkor visszatér egy kis halovány büszkeségem,
Melyet elvett tőlem ez a város.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése