Én nem így akartam, de a fájdalom buzdított,
Őrjöngő szívemre sötét fátylat borított.
Enyém.
Mégis az emlékek csak úgy törnek elő bennem,
Miért kell eljátszanom, hogy gyűlölnöm őt, mikor szeretem?
Fáj.
Zokog a szívem, vérvörös könnyeiFolynak végig arcomon; magány, melybe ő maga fog ölelni.
Tébolyult.
Mégis mit vártam attól, ki engem szeret?
Nem láthatja a bennem lakozó, igazi szörnyeteget.
Hiányzik.
Léte minden porcikájának hiánya marja testem,
Emlékszem az időre mikor minden mozdulatát lestem.
Imádom.
Mégis mi módon láthattam meg benne azt, mit szeretek,
Mikor a szörny miatt nyugton sosem élhetek?
Csoda.
Talán ő mentette meg rothadó lelkem,
Mikor arcába vágtam, őszintén kiáltva, hogy szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése